Erasmus - Portugália

Az Eötvös József Szakközépiskola diákjai Erasmus+

mobilitási programban vettek részt

Egy hónapja érkezett haza Lisszabonból az iskola XII-es, környezetvédelmi technikus osztály tizennyolc fős csoportja, egy kísérő tanárral, arról a kéthetes szakmai gyakorlatról, amelyre az Európai Unió Erasmus+ programja keretében nyert lehetőséget. Ez a csoport zárta a sort a ditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola és a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola diákjai és irányító tanárai után, akikkel közös pályázat révén vettek részt a programban.

Mint az előző két csoport, ez is a lisszaboni “Casa da Educação – Erasmus+” égisze alatt sajátította el azokat a kompetenciákat, amelyeket a romániai tanterv ír elő a “ Természetes vizek felügyelete és minőség-ellenőrzése” modulra nézve.

 A Casa da Educação küldetése olyan oktatási projektek irányítása és koordinációja, amelyek a fiatalok oktatását, képzését és fejlesztését célozzák meg az Európai Unión belül. A szakképzési készségek és a foglalkoztathatóság javítása érdekében végzett tevékenységük erre a csoportra nézve is hasznosnak bizonyult.
 

Az oktatás nagy része a portugál Egészségügyi Minisztérium központi hivatalában, a Dr. Ricardo Nemzeti Egészségügyi Intézetben (INSA) zajlott. Már ez is sugallja azt, hogy ezen a szinten az itthoni képzés nem biztosított. Olyan technikákkal, eszközökkel találkozhattak, amelyre itthon nem lett volna lehetőségük.

Elsajátíthatták a tantervben szerepelő víz mintavételi, elemzési, feljegyzési és adatfeldolgozási módszereit, amelyek által kialakíthatták az előírt kompetenciákat. A modul követelményeinek megfelelően elsajátított kompetenciákról, ismeretekről és készségekről a diákoknak helyben kellett számot adniuk. A kapott minősítést egyenértékesítették romániai megfelelő jegynek, amely itthon a naplóba be lett vezetve. A diákok a megszerzett kompetenciákról az Európai Unióban érvényes oklevelet kaptak.

Az előírt programot kiegészítették a levegő tulajdonságainak vizsgálatával, valamint a szennyvízkezelés lisszaboni módszerének ismertetésével.

Növény- és állatani ismereteiket bővíthették Európa legjobbjai közé tartozó  botanikus-, és állatkertben tett látogatásuk által, ahol a biodiverzitás csökkenésének felgyorsulása kapott hangsúlyt, a kihalással veszélyeztett fajok, fajták bemutatásával.

A több mint 450 fajt, 16000 egyedet számláló lisszaboni ócenáriumban, a világ tengereinek élővilágával, ezek védelmének és megőrzésének fontosságával ismerkedhettek meg.

Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy a diákok betekintést nyerhettek a portugál nép kultúrájába, megismerhették  történelmüket, láthattak  sajátos biológiai, földrajzi adottságokkal rendelkező portugál tájakat.  Felejthetetlen élmény  a világ egyik legtitokzatosabb, legmisztikusabb helyének tartott Quinta da Regaleira látogatása Sintrában.

A felfedezések koráig Portugália volt a világ vége, itt szűnt meg a szárazföld, innen csak a hatalmas, végtelenek tűnő vizet lehetett látni. Ma már nem jelenti ugyan a világ végét, de Európa legnyugatibb pontja, Caba de Roca, felejthetelen látványt nyújtott az Atlanti oceánra.

A szellemi munka mellett, lelki gazdagodás forrása volt a fatimai látogatás, melynek célja a Mária-kegyhely mellett  a Magyar Keresztútnak nevezett kálváriadomb, amely egyházi szerepe mellett az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket.

Nem utolsó sorban az idegen környezetben, angol nyelven történő vizsgáztatás hozzájárult a diákok magabiztosságának növekedéséhez, amelyre nagy szükségük lesz az idei érettségi vizsgán.

Remélhetőleg április első két hetében, ugyancsak Lisszabonban tartózkodó,  három iskola nyolc tanárának továbbképzése is ugyanilyen hasznosnak bizonyul majd.

Köszönet jár mindenkinek, aki részt vett a projekt a megírásában, kivitelezésében.